Neurolingvisztika

Neurolingvisztika

Hasznunkra válhat, ha tudjuk, mit beszélünk. Leginkább, ha azt is tudjuk, hogy átgondolt beszéddel hatni tudunk másokra és önmagunkra is.

Óvatosan a kívánságokkal, mert még valóra válnak! Avagy: ha megfogalmazzunk céljainkat, azok megvalósulásának esélye nő; ha megnevezzük félelmeinket, könnyebb velük megküzdenünk. A neurolingvisztika tudománya a személyiség tökéletesítését keresi, és azon a (ma már sokféleképpen bizonyított) feltevésen alapul, hogy gondolataink nyelvi megtestesülése visszahat viselkedésünkre, személyiségünk alapvonásaira. A szavakba, nyelvi formulákba öntött gondolatok sejtszinten hatnak ránk és másokra, ezáltal támogathatnak vagy korlátozhatnak mindennapi életünkben.

Nyelvi eszközökkel hatással vagyunk mások gondolataira éppúgy, mint a saját meggyőződéseinkre. Ha agyunk egy zugában megfogalmazódik egy mondat, meggyőződés, vagy hiedelem, az értelmünk azonnal megpróbálja bebizonyítani annak igazát. Akár segítő, akár korlátozó gondolat ötlött fel bennünk! A haragtalan eszközül használja ezt az adottságot arra, hogy az életünk a valódi céljaink irányába haladjon saját döntéseink, vagy a történésekhez való viszonyulásunk által. Nyelvi eszközökkel képesek vagyunk “beprogramozni” magunkat a kívánatos célok elérésére és a pillanatnyilag káros helyzetek elkerülésére. Beszélgetéseink során elsajátíthatod, milyen gondolatmenettel és szófordulatokkal irányíthatod életedet a céljaid felé, és adunk konkrét tippeket is a mindennapi életedben, kapcsolataidban történő gyakorlati alkalmazásra. Felkészítő kurzusaink között rendszeresen szerepeltetjük az NLP módszereire épülő személyiségfejlesztő tréningeket is, képzett NLP trénerek irányításával.